2012. jan. 28. 10:30 - írta Kid21

Tavaly röviden bemutattuk a leghíresebb Manchester City drukkereket, ám akkor a felsorolásból sajnálatosan kimaradt az egyik, ha nem a legszebb. Az apró malőrt ezzel a poszttal próbáljuk meg kiküszöbölni. A képen látható hölgyet kicsiny hazánkban valószínűleg kevesen ismerik, a szigetországban azonban a férfiak többsége azonnal rávágja, hogy ő Natalie Pike, híres modell és hatalmas City szurkoló. Lássuk mit is érdemes róla tudni!

A 28 éves Natalie Skóciában született, de 10 évesen a szüleivel együtt Manchesterbe költözött. Azzal szerzett hírnevet magának, hogy 2004-ben megnyerte az FHM "High Street Honeys" nevű versenyét, ennek köszönhetően 2005-ben és 2007-ben is szerepelt a híres férfimagazin címlapján. Ugyanennél az újságnál kétszer is (2005-ben a 26., 2006-ban az 51. lett) beválasztották a 100 legszexibb nő közé, de több más magazinban is bemutatta már formás idomait. Pár éve pedig egy brit szépségversenyen az első helyen végzett. Kipróbálta magát a televíziózásban is: hostessként dolgozott kvízműsorokban illetve három rész erejéig szerepelt egy angol reality sorozatban is.

2009-ben felhagyott a modellkedéssel és még ebben az évben modelliskolát hozott létre egy híres brit fotóssal. Ezután a Manchester City-nél vállalt el különböző felkéréseket, nyár óta pedig folyamatosan műsorokat és vetélkedőket vezet a stadion melletti City Square-en, de olykor a játékosokkal is készít interjúkat. Például ilyeneket:

City meccsen legelőször 1995-ben volt kint a Maine Roadon egy Wimbledon elleni bajnokin. Kedvenc Manchester City játékosa Shaun Goater, kedvenc élménye pedig a '99-es playoff döntő a Wembleyben. Van egy citys tetoválása is, ami a hátsója felett helyezkedik el nem sokkal.

Néhány kép róla:

 

 


Kategóriák

Offtopik

Címkék

natalie pike, video

Eddig 9 komment érkezett ()

  • 1.  DefinitelyMaybe (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 15:56

    Imádom Nataliet.

    Bedobhattad volna még a spuds elleni tunnel camot, ott hatalmas, ahogy a csirkék között ugrabugrál magának, amikor berúgtuk a tizenegyest. :D

  • 2.  Master_Bateman (Válasz erre)
    2012. 01. 29. 17:05

    Vállalnám a gyűjteményembe... :)

  • 3.  sanyika (Válasz erre)
    2012. 01. 29. 17:17

    jesszus mecsoda tekó. elringatóznék felette.

  • 4.  TomieD (Válasz erre)
    2012. 01. 30. 19:55

    ejha.... végre találtam valamit, ami jó a Cityvel kapcsolatban.. :D (bocs, csak egy kis zrika)

  • 5.  a_fater (Válasz erre)
    2012. 01. 30. 21:02

    Nem csak dögös, de kifejezetten helyes is tud lenni. Haját festeni felesleges

  • 6.  deep purple (Válasz erre)
    2012. 01. 31. 0:43

    Nem nagyon olvasom ezt a blogot, ezért már lehet, hogy volt róla szó, de a James Bond ügyben csak félig-meddig van igazatok, mert hát Timothy Dalton is (volt) James Bond, ő pedig hát szintén City-drukker.
    Zenei vonalon viszont lehet, hogy "égő" leírni, de a Take That tagja, a kilencvenes évek első felében, a Bravo címlapján is sokszor vigyorgó Jason Orange is a kékekért szorít. Viszont a Stone Roses legalább annyira alap, mint az Oasis, s előbbi zenekar dobosa is a Cityért rajong. Nem bírom megállni egyébként, hogy a Stone Roses egyik alapművét be ne linkeljem, igazi Guy Ritchie-s hangulat, kibebaszott nagy szám! :)
    www.youtube.com/watch?v=NSD11dnphg0
    Banán Imre volt már egyébként? :D

  • 7.  DefinitelyMaybe (Válasz erre)
    2012. 01. 31. 0:50

    @deep purple: Volt. :)

    Nekem nem ez a kedvenc Stone Roses számom, de felejthetetlen élmény, amikor tavaly Ian Brown koncerten el volt játszva ez a szám is. ;)

  • 8.  Kid21 (Válasz erre)
    2012. 01. 31. 10:45

    @deep purple: Daltonról én csak később tudtam meg, hogy City fan, de a mostani Bond teljes mértékben pool drukker, szóval nem értem ezt a "félig-meddig" megjegyzést. :)
    A Stone Rosest meg itthon sajnos kevesen ismerik (a mai fiatalok azt sem tudják mi fán terem), én is szeretem a zenéjüket, de Ian szóló karrierjét is követtem, mert összehozott pár príma számot. Az már más kérdés, hogy élőben szinte botrányos amit leművel. :D Kár, hogy rosszul választott csapatot magának Manchesterben. :P
    Váradi meg itt van: goo.gl/zKQQz

  • 9.  DefinitelyMaybe (Válasz erre)
    2012. 01. 31. 12:33

    @Kid21: Miii? Szerintem fasza élőben, én láttam! :D Oké, nincs nagy hangja, valszeg már annyi sem, mint régen, de az...az most mellékes. :DD

    A Stone Rosest valamiért alapból kevesen ismerik, nem is értem, mi ennek az oka.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.