Az idény vége felé már szóba került, de most, hogy lecsendesedett a Premier League, és mielőtt ráfordulnánk az Európa-bajnokságra, visszatérünk arra miként is teljesített Manchesterben a Honvéd két tehetséges U-17-es válogatottjai, Bobál Dávid és ikertestvére Gergely.
Sőt, a Magyar Manchester City Szurkolói Közösségnek köszönhetően egy rövid interjút is prezentálunk Bobál Gergellyel.
A pont egy hete bemutatott mezről egyre inkább az derül ki, mégiscsak ő lesz az igazi.
Az umbro utolsó alkotása egyelőre nem aratott osztatlan sikert, de mutatunk egy képet, egy játékoson nem is mutat rosszul.
Most előkerült az idegenbeli mez is, egy rég használt színben, tessék nézegetni, megszokni, mert ezeket nézzük egy évig.

Bajnok a Manchester City.
Nem lehet elégszer leírni, nagyon nagy élmény ez. Még egyszer, utoljára visszatérünk rá, az ünneplésre fókuszálva.
Jöjjenek az öröm pillanatai, alaposan dokumentálva:
A nike fényt derít végre arra, hogyan is készül Mario frizurája!

Megvan a bajnoki cím, de hogy?! A sokak által a legjobbnak kikiáltott Premier League idényben végül mégis csak a Manchester City került ki győztesen!
De, hogy? Volt időszak, amikor vagyonokat tettem volna a végső sikerre, de volt olyan egy kétszázast sem. A QPR elleni meccs 89. percében meg kb. annyit sem. De bejött, olyan mint egy lottóötös.
Csoda az Etihadban. Mert az volt múlt vasárnap!
David Silva a jelek szerint igyekszik mindenben odafigyelni Mancinire, még egy régi trükkét is sikerült ellesnie az olasznak.

Egy kicsit megcsúsztunk a dolgok lekövetésével, de mentségünkre szolgáljon: nem csak a mi hibánk. De úgs érzem, nem maradtunk le semmiről! Remek dolgokkal várunk titeket a holtszezonban is: a hétvégén kivesézzük a QPR elleni meccset, bővebben visszatérünk az éremosztásra, a hétfői bajnoki körmenetre. Elemezzük a szezont, gólszépségversenyt tartunk, követjük az átigazolási piacot és az egész felkészülést. Be van tárazva egy rövid interjú Bobál Gergellyel, szóval érdemes követni minket a szezonkezdésig! És ma még egy meccs is vár ránk!